Robotok és mesterséges intelligenciák ugyan automatizálják a világot, a jövőt azonban a politika és a klímaváltozás határozza meg.
Tudósok, fejlesztők, az infokom szektor különféle szereplői évek óta mondják, hogy robotikával, mesterséges intelligenciával tömegesen automatizálódik a munka, egy sereg állát gépek töltenek majd be. Csak idő kérdése, mikor következik be. Egy kérdés azonban akkor is felmerül, ha elfogadjuk az érvelést: milyen lesz a munka utáni világ, utópia vagy disztópia, vagy valami a kettő között?
Peter Frase, a Four Futures: Life After Capitalism (Négy jövő: Élet a kapitalizmus után) könyvében négy választ, négy forgatókönyvet ír le: az automatizáció mindet meghatározza, „csak” a politikai és a környezeti kontextus más. Nem osztja a technológusok bizakodását, hogy eljön a rengeteg szabadidőben kreatív alkotóvá, művésszé és tudóssá váló tömegek aranykora. A politika és a klímaváltozás nem tűnik el az autonóm gépekkel. A technológia csak lehetőségeket teremt, ami hiába tűnik egyértelműnek, sok jövőképből hiányzik. A jövőt a politika építi… Frase a jelent erősíti fel, „társadalmi sci-fiket” tár elénk, Marxot ötvözi Philip K. Dickkel. Kulcstézise: azért, mert a feltételek adottak, egyáltalán nem biztos, hogy meg is valósul valami.
Az első forgatókönyv „kommunista” idill: mindenki egyenlő, robotok végtelen mennyiségű tiszta energiát termelnek, megteremtve a munka, nélkülözés és a széndioxid káros hatása utáni világ materiális hátterét. A második tulajdonon és bérlésen alapul, a hatalom egy szűk elité, kevés a munka, ha szellemi tulajdonjogokkal, szoftverfejlesztéssel foglalkozunk, vagy ha rendőrök vagyunk, jól jártunk, máskülönben lecsúszunk. A tömeges lecsúszással nincs elég fogyasztó, stagnál a gazdaság. De legalább a környezet megtisztult.
A klímaváltozás másként hat embercsoportokra, nem mindegy, hogy hegyekben vagy túlzsúfolt harmadik világbeli nagyvárosokban élünk, és egyetlen gép sem oldja meg a széndioxid-problémát. Azért valahogy túlélünk, és a harmadik, „szocialista” forgatókönyv ez a közeget és egy unalmas világot vázol fel, ami egyébként egyenlőségen alapul, lesz általános alapjövedelem, piactervezés. Az unalomnál van rosszabb, az „exterminizmus” újfeudális lidércnyomása, robotokkal – humán munkaerőre nincs már szükség –, bőséggel, de a javak létező legegyenlőtlenebb elosztásával, hierarchikus társadalmakkal, megerősített szupergazdag enklávékkal, alkalomadtán raktárakba és börtönökbe zsúfolt „felesleges” tömegekkel.
A jelen barbarizmusából következik, hogy a negyedik a legvalószínűbb jövő. Frase azonban óva int a csüggedéstől, a politika nihilista és utópikus hazugságaitól, mert a jövő olyan, amilyennek mi építjük.
Sosem volt még ilyen egyszerű kijátszani rendszereket, mint az MI megjelenése óta – és ez alapjaiban rengetheti meg többek között a globális pénzügyi biztonságot. A bűnözők már most is hatékonyan alkalmazzák a mesterségesintelligencia-eszközöket, miközben a pénzügyi ellenőrző rendszerek többsége még mindig a jelenlegi – nem pedig a közelgő – fenyegetésekre van felkészítve.
Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.
A milliárdos üzletember úgy tűnik, egy jól felépített terv szerint halad előre, amelynek végén az áll, hogy emberek költözhetnek a Marsra.
Michael Severance mesélt lapunknak a beszélgetés részleteiről, és azt is elmondta, milyen embernek ismerte meg az amerikai pápát.
A mesterséges intelligenciával ellátott eszközök a jövő légibázisainak állandó tartozékai lehetnek.
A támadás elhárításán informatikusaink folyamatosan dolgoznak, az olvasóinktól elnézést kérünk a kellemetlenségekért.
Totális kudarcba fulladt a Tisza Párt kongresszusa.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
